VAGYUNK

7. nap (vasárnap)

Az utolsó hajrá Lindával kezdődött. 


A táborkendőt ma Kriszti kapta. Gratulálunk neki.

Egy hosszabb cicázás után nagytakarítás következett, melynek során minden egyes bútort megmozgatva eltávolítottak minden egyes porszemet és piszkos zoknit. 
Ezután szervezett formában mindenki élményekkel telve tért haza. Holnap startol a tábor első próbanapja, kíváncsian várjuk. :)


6. nap (szombat)

Reggeli torna ismét Lindával. Kevesebb kedvvel, de annál nagyobb kitartással csinálták végig a gyakorlatokat a táborozók.

A kendőt ezúttal Hanga kapta, aminek nagyon örült, és ugyanezzel a lendülettel felcsavarta a karjára.
Reggeli után kis csapatunk párokba állva elindult a Súgó barlang felé. Feladatuk az volt, hogy az úgy folyamán találjanak egymásnak egy hozzá illő ajándékot. Péter szakszerűen mutatta be nekünk a Súgó barlang rejtelmeit, majd dalolva hazamentünk.





Hazaérve minden pár átadta a másiknak ajándékát, mindenki boldog volt.
Egy kis meditáció után az esti foglalkozás rendszerállítás következett, ami mindenki lelkét megdolgozta, de utána annál önfeledtebben vacsoráztak, és töltötték el utolsó estéjüket egy hosszúra nyúlt borkánozás mellett.

5. nap (péntek)

5. nap
Mindenki retteg, jaj  ezt a tornát nem fogjuk kibírni...
Megérkezett Linda, és a sok ijedtség egy csapásra elmúlt. 


Reggeli után jött a szövegkönyv olvasás, a táborlakók egyre bátrabban élték bele magukat a szerepükbe.

Pihenésképp Linda cserkészjátékokat tanított a bagázsnak, Tyúkozás, Én vagyok a révész legény.


Ebéd után "Scheresh" Tamás kapta a kendőt, amire oly rég áhítozott. Ezt dinnyézéssel koronázták meg, amivel a héten nem először lepte meg a tábort Szilveszterünk, Ráduly Andrea és a kedves szülők. 


A meglepi dinnyének örülve egy fergeteges rögtönzött party kerekedett, össze-vissza repültek a karok, lábak, mindenki kiereszthette a gőzt.
Szintén egy előadáshoz hasznos filmet néztek meg, az Indul a bakterház sokak arcára mosolyt csalt.


Az eső melyet előzőleg megidéztek táncukkal, beleszólt a további programba, így a házba beszorulva folytatódott a Gáboros foglalkozás egy csendesebb fajtája. Vacsora, majd folytatták a játékot. A napot ismét a borkánozás zárta, majdnem mindenki kapott egy hamisítatlan "Scheresh"-t, amivel szívükben nyugovóra tértek.

4. nap (csütörtök)

A negyedik napot minden táborlakó várta, hiszen egy játékból maradt büntetés következtében Dalma az aznapi fogások mellé desszertet kellett felszolgáljon az édesszájú társaságnak. 
Reggeli torna, semmi gond, ha fáj, holnap jobb lesz. A táborkendőt Orsi kapta, örültünk, gratuláltunk neki.


Rövid pihenőként masszázs sessiont tartottak a sátorban, hátterében nyugisabb zene híjján szólt a Stayin' alive. Végül Bee Gees slágér visszatérő motívummá vált az egész nap folyamán. 
Meglepetésvendégként érkezett egy visszatérő csalamádés, Koppány. Az ő borkánja is helyet kapott, szállingóztak is bele a többé-kevésbé kedves üzenetek.
Ha már volt relax, jöhetett a várva várt Brainf*ck-ozás is, feszült figyelemmel játszottak a gyakorlott és kezdő játékosok.

Örömzenélés, szabadfoglalkozás után megkapták az előadás szövegkönyvét, megismerkedtek a történettel és ki-ki a maga szerepével. Levezetés gyanánt Huni egy vészesen komoly pszichológiai játékkal készült, amelynek során kicsit jobban megismerhették magukat a táborlakók.


Az ekkor még mit sem sejtő hevedembereket négy társuk  egy saját dallal lepte meg, H.I.M-a tábor újdonsült himnusza. A hirtelen alakult bandát visszatapsolta a nagyérdemű. A dal felvétele folyamatban van, itt is köszönjük nekik! 

Még egy adag szabadfoglalkozás közben megismerték a Rizikó nevű társasjáték izgalmait.
A nap egy pudingevéssel egybekötött maffiázással zárult, a sok taktikázás után nyert a város.
Utolsó mozzanatként előkerültek a borkánok, mindenki kapott egy-két kedves szót, mindenki boldog volt. 

3. nap (szerda)

A harmadik nap reggelét állóképességeik határának feszegetésével kezdték. Intenzívebb futás, mindenki igyekeztek meghaladni önmagukat és tegnapi teljesítményüket.

A kendőt ezúttal Gergő kapta az előző napi kiemelkedő tevékenységéért.

Reggeli után az egész bagázsra takarítás várt, repültek a szőnyegek, cipők, felmosóvizek. A fiúk végeztek először, de ők sem pihenhettek sokáig, hiszen rövid pihenő után folytatódott a szerepekre osztott szövegkönyv olvasás. 


Ebéd következett, a táborlakók örömére desszert is járt az aznapi menü mellé. A készlet erejéig előkerültek a kekszes poénok.

Kis szünet, majd újra szövegkönyv olvasás. Meglepetésként Kriszta szülei egy tortával és némi üdítővel örvendeztették meg a népes társaságot, és együtt felköszöntötték az ünnepeltet.  Kristóf, egy előző napi játékból maradt büntetését dalban rótta le, de harmónika játéka inkább minket bünetetett. Utólag is köszönjük. A szerenád mellett Kriszta "ilyen még csak egy van a világon" Csalamádés bögrét kapott.


Újabb dózis szabad foglalkozás, majd Gábor bevezetett egy újszerű maffia játékot. Együtt dolgozták ki az amúgyis komplex játék szabályait, majd le is játszották. Kiosztották a szerepeket: rendőr, gyilkos, városlakó, a helyszíneket: hullaház, börtön, kórház. Ezzel szétszéledtek, és kezdetét vehette a gyilkolászás. Az igazi színészi munkát igénylő része a játék végén, egy tárgyalás formájában valósult meg. A vádlottak és tanúk egyenként, a színházra megesküdve csakis a színtiszta igazat vallották a kihallgatáson. Végül a bíró meghozta az ítéletet. Gyilkossággal ítéltettek: Szilva, Betti, Réka. Büntetésük pedig a lányok házának kitakarítása. A pontok állása szerint a játék döntetlen lett.
Gyors borkánozás után mindenki megtért házába, kissebb-nagyobb sikerrel letusoltak, és eltették magukat érlelődni.  

2. nap (kedd)

9 óra, SORAKOZÓ! Az ekkor még mit sem sejtő táborlakók kissé kómásan, de erejük teljében vágtak neki a reggeli tornának. Futás közben mindenkiben átértékelődött a rokonszenv Huni iránt. A kipirult arcú, megfáradt testek reggelihez láttak és rövid szünet után kezdetét vette a Gáborral való első, igazi tréning, mely embert próbálóan hosszúra sikeredett. 
 (így kell, ifjú padavanok!)

A közel 3 óra alatt átestek azon a három fázison, ami minden alkotói tevékenységben fellelhető: elsőre nevettek a lehetetlennek tűnő játékon, majd ez a jókedv átcsapott szenvedésbe, legvégül pedig lemondtak még önmagukról is. 
A labda-kínnak az ebéd vetett véget. Zöldpaszulyleves és spagetti enyhítette a fáradalmakat, majd a jól megérdemelt szabad foglalkozás következett. A fáradtságról tudomást sem véve önfeledten szórakoztak.
A táborkendőt első ízben Péter kapta meg. Öröm és boldogság! Amellett, hogy ez egy óriási kitüntetés, felelősséggel is jár, hiszen a birtoklójának nem csak példamutatónak kell lennie, de új kihívást állít a többi versengő elé.

Hangolódásként a Kisködmön és a Legényanya szövegkönyveit olvasták, szerepekre osztva, persze.  
Drága Szilveszterünk meglepett minket három nagy görögdinnyével, ami kevesebb, mint 9,5 perc alatt el is fogyott. Utólag is, de köszönjük!
Még egy kis szünet, vacsora, majd a Hófehér című magyar rajzfilmet tekintették meg táborlakóink, ebből is ihletet merítve a közelgő előadáshoz. Félálomban már, de kíváncsian várták a borkán-facebook tartalmának felolvasását. Majdnem mindenki kapott néhány kedves szót, rejtett tartalmú üzenetet. Jóccakát táborlakók, jóccakát Csalamádé!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

1. nap (hétfő)

Kezdetét vette az idei, immár negyedik kiadása a Csalamádé színjátszó tábornak. A népes társaság reggel 8 előtt már javában gyülekezett a Figura Stúdió színház parkolójában. Innen indultunk el az új táborhelyre, Hevederbe, ahol egy hétig érlelődik majd a csapat.
A megérkezés pillanatai - csomagból több van, mint diákból. Pedig résztvevők száma sem kevés. A mai mondható legnyugisabb napnak, ugyanis a táborozók megismerkedtek az új helyszínnel, a friss levegővel, és legfőképp egymással, hisz vannak köztünk új személyek is. Szobakiosztás, házismertető, sátorhúzás - hasonlókkal bíbelődtük el az időt. Nem egy, hanem mindjárt két házba "raktuk" el a csalamádét: egyik a fiúk tanyája, a másikban viszont a lányok uralkodnak. Délre már minden a helyén volt, egyelőre még csak a függőágyaknak keressük a helyét.
Sor került a pólóosztásra, a szabályok letisztázására, és a program ismertetésére. Idén is érvénybe lépett a táborkendő megszerzéséért való harc. A táborkendőt az szerzi meg, aki önmagához képest túlteljesített az előző napon. Ez a kendő kiváltságokkal jár, többek között a büntetőfeladatok alól - igen, mert ilyen is van - felmentést biztosít az azt megszerzőnek.

Sátorhúzás, berendezkedés, mire mindenki megkapta a helyét már készen is volt a finom ebéd a teraszon fogyasztottunk el. Ezt egy kis zenélés, pihenés, a tóparton való üldögélés követte. A tó már most a táborlakók kedvenc helyszínévé vált. A merészebbek meg is mártóztak benne.


Újdonság a tavalyi táborhoz képest, hogy lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk minden napról egy összefoglaló videót készíteni. Az első nap videója itt tekinthető meg. A nap filmnézéssel zárult. Nem is akármilyennel, hiszen ezek a filmnézéses estek is az előadásra való felkészülés fontos részei. A friss lakók a Legényanya című filmet nézték meg. Ezután Béláink egy gyors programegyeztetés után megtértek házaikba, és kevéssel 12 óra után minden szoba elcsendesedett.

---

0. nap (vasárnap)

Vagyunk bizony. És leszünk is!
Elérkeztünk a IV. kiadásához a Csalamádé tábornak (szerintem csak mi számoljuk) igazából mindegy is, hisz nem a mennyiség a fontos. Az itt létünk és a szándék a lényeg - hogy csináljunk valami jót. Közösen. Diákokkal. És mindenki vigyen haza valamit. Maradandót. - Ez motivált bennünket szervezőket is, amikor szóba került idén is a tábor. Mi már nem (csak) a savanyúságra gondolunk ha felmerül.

Szóval kezdődik. Holnap. Ugyanúgy, de nem ugyanott: a tábor első egy hete nem Güdücön lesz - mint tavaly -, hanem Hevederben. Itt né. A változást a tábor megnövekedett létszáma is indokoltá tette, nem egy-, hanem mindjárt két házba költözik be a bagázs hétfő reggel. A koncepció viszont a régi: 6 éjszaka összerázó, távol a várostól és mindentől - majd beköltözünk a Figura Stúdió Színház Bocsárdi Angi Gabriella stúdiótermébe - ahol színházi körülmények között, színházi programmal dolgozunk majd tovább és állítunk össze egy kis előadást. Legalábbis a tervek szerint. Na de nem rohanjunk ilyen előre, egyelőre a tábor első egy hete fog elkezdődni holnap, hétfőn.

Mivel az új helyszín nem bővelkedik nagyon jó internetellátásban, (sőt, közelít a borzasztóhoz) ez picit legszűkíti a lehetőségeinket - de minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy értesüljenek blogolvasónink.

Az idei tábor résztvevők számában is új: 25 főt számlálnak heverdembereink, akikről csakúgy mint tavaly - idén is mindenkit megemlítünk majd. Ez itt lesz olvasható. A szervezőcsapat vasárnap este ért ki a tábor helyszínére, ahol rögtön fel is avattuk a kis kerti sütöt, megismerkedtünk a helyszínnel és egy nyugodt éjszaka után indult is a mandula.
Köszönjük, hogy itt vagy velünk. Olvasol bennünket és érdekel téged a tábor. Cserébe mi szeretünk téged.
---